Vizes logók

Idei első blogbejegyzésünk egy újabb logóválogatás: a vízöntő havában vajon találhatnánk-e aktuálisabb témát, mint a víz?

abstract-art-clear-304784

Arra gondoltunk, hogy összegyűjtünk néhány olyan logót, ami szorosan kötődik a vízhez. Ezen belül is két fő téma köré csoportosítottuk őket: az egyik az ásványvíz és természetes forrásvíz, a másik pedig a gyógyvíz (például a termál- és gyógyfürdők).
Persze vannak átfedések, hiszen a gyógyvíz sok esetben nemcsak fürdőzésre alkalmas, hanem közvetlen fogyasztásra is – mi viszont most elsősorban ezeknek a vizeknek a logóit szeretnénk nektek bemutatni.

Palackozott vizek logói

Az emberi szervezet kb. 60%-a víz, ezért is különösen fontos a folyamatos és rendszeres folyadék-utánpótlás. Ha palackozott vizet fogyasztunk, választásunkat befolyásolhatja az adott termék ásványianyag-összetétele, illetve a csomagolása és az ára is.
Mi azonban most teljesen más szempontból gyűjtöttünk össze a hazánkban kapható ásványvizekből néhányat: a logójukat vettük szemügyre. Pontosabban, hogy milyen grafikai és tipográfiai megoldásokat alkalmaznak az egyes márkák annak érdekében, hogy a fogyasztók fejébe minél jobban „beivódjék” a kedvelt vizük neve.

Az alábbi logók a logo2go csapatának szakmai véleménye alapján megállják a helyüket a mai modern, vizuális világban:

 

Az alábbi logók felett – véleményünk szerint – már kissé eljárt az idő…

Gyógyfürdők logói

A fürdőkultúra egyre nagyobb népszerűségnek örvend hazánkban. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen Magyarország területén nagyon sok helyen tör a felszínre magas ásványianyag-tartalmú gyógyvíz, amit elsősorban a gyógyításban használnak, de egyre több helyen élményfürdő is a vendégek rendelkezésére áll.
Összeállításunkban most megnézhetitek néhány gyógyfürdő logóját, amelyek az ország különböző pontjain találhatóak.

Ezek a logók a logo2go csapatának szakmai véleménye szerint megállják a helyüket a mai modern, vizuális világban:

 

A Galerius Fürdő logóját kedves olvasónk, Botka Zsuzsi javaslatára tettük közzé, szakmai értékelésünk alapján pedig a minőségi logók csoportjába került.
Köszönjük szépen mindenkinek, aki aktívan követi a blogunkat! 😉
Továbbra is várjuk hozzászólásaitokat, észrevételeiteket.

Az alábbi logók – véleményünk szerint – megértek arra, hogy modernizálják őket:

 

A fenti logókat nézegetve az biztosan mindenkinek feltűnik, hogy a grafikai megoldások tekintetében „azért a víz az úr”. 😉

Ha van olyan palackozott víz vagy gyógyfürdő, aminek a logóját nem találod meg itt, szívesen vesszük, ha elküldöd a nevét vagy ha van róla fotód, annak még jobban örülnénk. Szívesen közzétesszük, hogy minél teljesebb legyen a „vizes” gyűjtemény. 🙂

 

Kiemelt fotó: http://www.pexels.com

2019. év Pantone színe az Élő Korall

pantone-color-of-the-year-2019-living-coral-homepage

Mint 20 éve minden decemberben, a Pantone idén is közzétette a következő esztendőre általuk választott év színét: 2019-re az élénkítő és életigenlő korallszínű árnyalatot választották, amely aranyló tónusával és lágyságával energiát ad és lelkesít.

Élénk, mégis lágy szín a Pantone 16-1546, vagyis az Élő Korall, amely melegséggel tölt el és táplálóan ölel át bennünket, hogy kényelmet és életerőt biztosítson folyamatosan változó világunkban.

A Pantone Színintézet hivatalos magyarázata szerint a digitális technológia és a mindennapjainkban egyre inkább jelen lévő közösségi média támadásaira reagálva olyan hiteles és magával ragadó élményekre törekszünk, amelyek képessé tesznek bennünket arra, hogy kapcsolatot tartsunk egymással, ugyanakkor megőrizzük az intimitásunkat. A társaságkedvelő és szellemes Pantone 16-1546 Élő Korall természetéből fakadó, meghitt jellege üdvözli és ösztönzi a gondtalan, könnyed ténykedést, jelképezi a velünk született optimizmusunkat és a boldogságra törekvést. Ápoló szín, amely a természetes környezetünk része, így beleolvad az életünkbe, ugyanakkor élénken jelen van a közösségi médiában is.

A Pantone 16-1546 Élő Korall fennséges, életvidám és gyöngyöző szín, amely rabul ejti a szemet és az elmét, de sajnos egyre nehezebben található meg a tengerszint alatt. Ha mégis sikerül megpillantanunk a Pantone Élő Korallt, az arra utal, hogy a még érintetlen korallzátonyok biztonságos menedéket nyújtanak a csodálatos, tenger alatti világnak.

Az igazán hangzatos és pozitív megfogalmazás mellett ennek a színválasztásnak azért nagyon komoly üzenete is van, hiszen az Élő Korall szimbolizálja a korallzátonyok pusztulását, és felhívja a figyelmünket a társadalmunk környezetre gyakorolt, pusztító hatására is.

Élvezzük és használjuk bátran a jövő év irányadó árnyalatát, amely a divat- és szépségiparban, az építészetben, a dizájnban és a lakberendezésben is útmutatóul szolgálhat a tervezőknek.

Forrás: https://www.pantone.com/color-intelligence/color-of-the-year/color-of-the-year-2019

A neveddel vagy a logóddal díszítenéd inkább a sütidet?

Mert a 3D nyomtatás segítségével már ezt is lehet! A 3D nyomtatással egyedi tárgyak készíthetőek (számítógépes, 3-dimenziós rajzok alapján), például olyan kekszpecsétek is, amin egy logó, vagy a saját, személyre szabott jókívánságunk van.

főkép-k_B

Tudtad, hogy 3D nyomtatással egyedi logópecséteket is lehet készíteni?
A 3D Kívánság szakemberei segítségével szeretnénk bemutatni ezt a különleges nyomtatási lehetőséget, és praktikus tanácsokat is kapunk tőlük ebben a vendég-bejegyzésben. Köszönjük! 🙂

Mire lehet használni egy különleges pecsétnyomót?

Készíthetünk például „Szeretettel” feliratú kekszet vendégeinknek, vagy ajándékba is adhatjuk „Boldog szülinapot” szöveggel, illetve lehet köszönőajándék esküvőre az ifjú pár nevével. Használhatjuk kézműves szappan készítésekor is, akár a vegán szappanokat megkülönböztetve a többitől.

A vállalkozások leginkább logózásra használják az egyedi pecséteket. Nemcsak a kézműves szappan készítők, de gyakran egész más profilú cégek is apró szappant adnak ajándékba például egy tanfolyam résztvevőinek, de akár a partnereknek vagy munkatársaknak is karácsonyi ajándékként. Sőt! Az agyaggal dolgozók, kerámiakészítők is hasznát tudják venni akár díszítéshez, akár megjelöléshez.

Mire van szükségünk ahhoz, hogy egyedi pecsétünk legyen?

Ha logópecsétet szeretnénk, akkor elsősorban egy jó logóra, illetve a logó vektoros file-jára van szükségünk, ehhez legjobb az SVG formátumú állomány.
A legkönnyebb dolgunk akkor van, ha a logónkat grafikus tervezte, mert az általa készített logóterv általában változtatás nélkül használható lesz a pecsétnyomó készítéséhez is.

Természetesen saját ötleteket is megvalósíthatunk: tehetünk a pecsétre ábrát és feliratot is. Ebben az esetben ezekre érdemes figyelni:

ikon
A pecsétre tehető ábrák főbb tulajdonságai
  • egyszerű, letisztult forma, üres terekkel a vonalak között
  • fekete-fehér, tehát nem színes és nem is szürkeárnyalatos
  • a forma leginkább körvonal, ikon jellegű legyen
  • közepes vastagságú vonalakból álljon
  • egy kb. 5 cm átmérőjű pecséten minden vonalnak legalább 0,8 mm vastagnak és minden betűnek legalább 5 mm magasnak kell lennie
  • szerepelhet rajta név, azonban jelmondat vagy elérhetőség nem fér rá
  • a díszes betűk használata csak monogramnál lehetséges
  • azok a betűtípusok a legmegfelelőbbek, amelyeknek minden vonala megközelítőleg ugyanolyan vastagságú
  • talp nélküli betűtípust érdemes választani
jo_betutipusok_B.jpg
A 3D nyomtatásnál jól használható betűtípusok

 

Leggyakoribb hibák, amiket érdemes elkerülni

  • zsúfolt minta
  • túl részletes ábra
  • elvékonyodó vonalú betűtípusok
rossz_betutipusok_B
A 3D nyomtatásnál kerülendő betűtípusok

 

3d_kivansag_logoA 3D Kívánság nemcsak tetszőleges méretű pecsétet tud készíteni, de az extrém nagy, egyedi festékbélyegzővel azoknak is tud segíteni, akik dobozon, borítékon, textilen vagy fán szeretnék a logójukat viszontlátni.

Ne érd be kevesebbel, mint 3 dimenzió!

 

GDPR – Adataid biztonsága

15304221_640077069450950_8246514094609507232_o.png

Valószínűleg nincs Magyarországon olyan, aki ne hallott volna mostanában az új, Európai Uniós adatvédelmi szabályozásról. Ezért nem is rabolnánk senkinek az idejét azzal, hogy a GDPR szükségszerűségéről és megvalósításáról írjunk, sokkal inkább fontosnak tartjuk azt, hogy cégünk, a Tipografik Art Szolgáltató Bt. is kiemelt figyelmet fordít a logo2go webáruházba látogatók, regisztrálók és megrendelők által ránk bízott, személyes adatainak védelmére.

Adatvédelmi Tájékoztatónk a webáruház oldalán bárkinek hozzáférhető, itt tudjátok megnézni: https://www.logo2go.hu/adatvedelmi-tajekoztato

További kérdés esetén keressetek bennünket a hello@logo2go.hu e-mail címen. 🙂

Mutasd az irodád, megmondom, ki vagy!

iroda

Játékos, trendi, vicces, romantikus, forradalmi, vagy éppen konzervatív – a NeoMam Stúdió fáradhatatlan grafikusai olyan design irodákat terveztek, amiket népszerű, sokunk által ismert betűtípusok ihlettek.

Ti melyikben tudnátok a leghatékonyabban dolgozni, ahol szárnyalhat a kreativitásotok is? Ha tetszik valamelyik betű, az alábbi linkekre kattintva meg is szerezhetitek őket. 🙂

helvetica

Helvetica

Tudtad, hogy a Microsoft Windows-ban lévő Arial betűkép is a Helveticán alapszik?

Tetszik ez a font!

baskervilleBaskerville

Tudtad, hogy John Baskerville Európában elsőként alkalmazta a velinpapírt?

*velinpapír: pergamenszerű, fényes, sima felületű papír

Tetszik ez a font!

bickhamBickham Script

Tudtad, hogy ezt az írott betűtípust legtöbbször esküvői meghívókon és étlapok tervezésénél használják?

Tetszik ez a font!

comic_sansComic Sans

Tudtad, hogy grafikustervezők próbálták megszüntetni a betűtípus használatát a rosszul megtervezett betűkép miatt?

Tetszik ez a font!

cooper_blackCooper Black

Tudtad, hogy szinte a legtöbb városban megtalálható a kirakatokon ez a betűtípus?

Tetszik ez a font!

courierCourier

Tudtad, hogy ezt a betűtípust az IBM fejlesztette ki, hogy írógépeken használják őket?

Tetszik ez a font!

futuraFutura

Tudtad, hogy a mai napig ez a Volkswagen céges terveiben használt betűtípus?

Tetszik ez a font!


Ha tetszett, oszd meg másokkal is és látogass el a facebook oldalunkra, ahol még több érdekességet találsz. 🙂

Cikkünk forrása:
http://hvg.hu/ingatlan/20180223_Ha_valaszthatna_melyik_irodaban_kezdene_dolgozni_hetfon

„Sok kis biztos pont kell az induláshoz, de mindenképp kell egy arculat, amitől tudni fogják, hogy TE, te vagy!”

Elvira DesignElvira Design

Kontra Elvira

Új sorozatot indítunk a logo2go blogon: azokat a logóvásárlóinkat szeretnénk egy mini interjú formájában bemutatni, akik nálunk találták meg személyre szabott logójukat.

Szeretnénk segíteni nekik abban, hogy olvasóink közelebbről is megismerhessék tevékenységüket, és lehetőséget adni arra, hogy elmondják véleményüket, tapasztalataikat a vállalkozóvá válás esetleges nehézségeiről, de legfőképp a munkájuk során elért sikereikről, és hogy tanácsaikkal segítsenek a most induló vállalkozásoknak.

Elsőként az Elvira Design megálmodójával, Kontra Elvirával készült rövid beszélgetést fogadjátok sok szeretettel. Elvira a tavaly novemberi, szülinapi játékunkon lett az a szerencsés nyertes, aki a webáruházból választhatott magának logót, és hogy még személyesebbé tegyük számára az új arculatának alapelemét, a nyeremény részeként a saját elképzeléseit is belevettük a tervezés során.

Elvira Design logó

Mivel foglalkozol és mikor indítottad el a vállalkozásodat?
Nem vagyok vállalkozó, adószámos magánszemélyként, főállás mellett horgolok megrendelésre is, de ha épp nincs (amire az elmúlt másfél évben nem volt példa), akkor a gyermekeimnek, unokámnak, esetleg magamnak kreálok valamit.
Egyre többen érdeklődnek, ezért nem tartom kizártnak, hogy később keresek ügyes kezű munkatársakat. Mivel tényleg saját tervezés és kivitelezés egy-egy munka, így mindenképp valami egyediséget szerettem volna megmutatni, így rögtön az elején saját „névvel” indultam. Így született meg akkor az ELvira DIzájn, ami most a logo2go csapatának javaslatára lett Elvira Design.

Mi ösztönzött arra, hogy belevágj és mi a célja a vállalkozásodnak?
4 éve egy hosszabb kapcsolatom zátonyra futott és a gyerekeim is épp akkor döntöttek a különélés mellett, így az otthoni üres perceket intenzíven, a horgolással töltöm ki.
Mivel kiderült, hogy másoknak is tetszik, így már megrendeléseket is fogadtam és kiváltottam az adószámom. Szenvedély ez, de sajnos messze nem tudok annyit csinálni, amennyit szeretnék.
Tavaly már nagyobb kihívásokkal is próbálkoztam, így készült el 2 darab csipkeernyő, aminek nagyon nagy sikere lett. 2018-tól ez lesz a fő irányvonal. Sajnos ebből sem tudok egyelőre nagyobb mennyiséget vállalni, mert egy ernyő elkészítése kb. 2-3 hét. Ha tényleg beindulna a kereslet, akkor már keresnék segítőket.

Segített-e az új logód abban, hogy több érdeklődő figyelmét felkeltsd a vállalkozásod iránt? Ha igen, akkor ez miben nyilvánult meg / miben tapasztaltál változást?
Az új logó, az új év, az új irányvonal bizony sokban lendített a terveken, a lendületen. Meghívást kaptam múlt év végén egy szépségkirálynő választásra, mint támogató és akkor már az új logó is készült. A kettővel együtt szeretném kiaknázni az ebben lévő lehetőségeket. Most tudom, mennyivel magabiztosabban lehet fellépni, ha már meg tudod magad különböztetni.

Mit javasolsz azoknak, akik most szeretnének vállalkozást indítani, mire figyeljenek?
Nekem sok veszteni valóm az indulásnál sem volt és most sincs, persze ez nem azt jelenti, hogy nem kell minőséget készíteni, hogy a vállalt határidőket nem kell betartani.

Sok kis biztos pont kell az induláshoz, de mindenképp kell egy arculat, amitől tudni fogják, hogy TE, te vagy.

Kell, hogy a munkádat később egy logó segítségével is elsőre azonosítsák. Szóval, ha megvan a mit, és megvan, hogy ki, akkor legyen egy tuti megjelenés. A kicsi designból ennek segítségével nagyobb önbizalommal lehetünk nagyobbak.
Épp ma lett kész az idei első ernyőm, amit a 2018-as év hivatalos árnyalata, az Ultra Ibolya inspirált.

Elvira Design

Szeretném megköszönni a lehetőségeket, a segítséget, és a kész logót, ami szerénység nélkül mondhatom, hogy már fél siker.

Mi is köszönjük, és külön öröm számunkra, hogy Elvira szép munkái mellett a logó is sikert arat a rajongói körében. 🙂

Keressétek és lájkoljátok az Elvira Design-t a facebook oldalán!

kep2

Az év Pantone színe 2018-ban az ultraibolya

pantone-color-of-the-year-2018-ultra-violet-banner

A leleményes és fantáziadús ultraibolya fényt derít a jövőre 🙂

Mint minden évben, a Pantone Color Institute nemrég közzétette, hogy az idei, 2018-as évnek mi lesz az irányadó színárnyalata. Választásuk szerint a drámai módon provokatív és átgondolt lila, a PANTONE 18-3838 Ultra Violet kommunikálja az eredetiséget, a leleményességet és a látomásos gondolkodást, amely a jövő felé mutat. Komplex és elmélkedő, sugallja a kozmosz titkait, az előttünk álló gondolatokat, és a felfedezéseket, amelyeken túl vagyunk. A hatalmas és határtalan éjszakai égboltot szimbolizálja és továbbra is arra ösztönzi a vágyat, hogy a saját világunkon túlra törekedjünk.

pantone-color-of-the-year-2018-ultra-violet-limited-edition-guides-update-homepage

„Olyan korban élünk, amely megköveteli az örökkévalóságot és a képzeletet. Az a fajta kreatív inspiráció, amelyet a Pantone 18-3838 Ultra Violet képvisel, egy kék alapú lilából született, amely magasabb szintű tudatosságot és potenciált jelent. Az új technológiák és a galaxis még nagyobb részének felfedezésétől a művészi kifejezésig és a lelki reflexióig, az intuitív ultraibolya fényt derít az elkövetkező időre.”
LEATRICE EISEMAN, a Pantone Color Institute ügyvezető igazgatója

Számunkra az ultraibolya egy fenséges színárnyalat, ami megnyugtatja a lelkünket, önuralomra ösztönöz, bölcsességet sugároz és fejleszti az alkotókészségünket. A logo2go webáruházban is számtalan lila árnyalatú logót találtok, amelyek közül bátran választhattok, ha a tevékenységetekhez, vagy a vállalkozásotok küldetéséhez illik ez a szellemiséget, magas rendű eszméket sugárzó szín.

Tavaly a Zöldellő lomb, 2016-ban – rendhagyó módon 2 szín – a Babarózsaszín és a Derűs kék, 2015-ben pedig a Marsala, azaz a barnásba hajló borvörös volt Az Év Pantone Színe.

Nektek hogy tetszik az idei, lenyűgöző ultraibolya árnyalat? Van elképzelésetek, hogy a mindennapi életben, vagy a vállalkozásotokban hogyan tudjátok kamatoztatni ennek a rendkívül összetett színnek a hatásait? Írjátok meg nekünk, vagy küldjetek róla képet! 🙂

Ha tetszett a cikkünk, szóljatok hozzá, osszátok meg az ismerőseitekkel, és kövessetek bennünket a facebookon is!

Kreatív napot kívánunk!

Fotó és forrás: Pantone

Nyerj egyedi logót!

happyoneyear_cover

1 éves a logo2go 🙂

Most mi adunk ajándékot Neked!

Látogass el a logo2go webáruház facebook oldalára lájkold a bejegyzést, a kép alá írd le bármilyen nyelven, hogy „BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!” és nyerj egyedi logót a logo2go webáruház kínálatából! Sőt, egyéni elképzeléseid alapján most ingyen hozzád is igazítjuk. 🙂

Logówebáruházunkban 320-féle szimbólum 1280 színverziója közül választhatsz!

A játék november 24-én délig tart, a sorsoláson a bejegyzést kedvelők és hozzászólók vesznek részt. Részletek és a játékszabályzat itt található.

FRISSÍTÉS: A játékot meghosszabbítottuk 2017. november 30-án délig! 🙂

kep2