Felfarsangosítja az Instagramot a Telekom

selfiefarsangEgy farsangi aktivitással indítja el Instagram csatornáját a Telekom!

Az egy hétig futó kampány során olyan ismert művészek gondolják újra a követők posztjaiból kiválasztott selfie-ket, mint a The New York Times, a Guardian és a Wired által is foglalkoztatott Kovács Lehel, az intenzív színeket kontúros, vonalas technikával vegyítő Koncz Timi, a grafikák készítése mellett animációs filmek és alternatív moziplakátok tervezésével foglalkozó Bárány Dani, a grafika mellett a szobrászat iránt is érdeklődő, jelenleg egy kortárs táncelőadás vizuális látványtervezésén dolgozó Mezei Ildikó, valamint a Mermaid Tea Partyból ismert giccskirálynő Nagy Zita.

A kampányban való részvételhez egy #selfiefarsang hashtaggel ellátott selfie-t kell posztolniuk azoknak, akik szeretnék, hogy a fent említett művészek egyedi farsangi maszkot rajzoljanak nekik. Az aktivitás február 26-ig fut a Telekom Instagram csatornáján. Az ötlet és a kivitelezés a Telekom reklámügynökségétől, a DDB Budapesttől származik.

Itt tudjátok megnézni az elkészült műveket: https://instagram.com/telekom_hu/

A legnépszerűbb öt alkotást pedig itt: http://www.egyuttmegjobb.hu/cikk/221-#-selfiefarsang-–-5-kep-,-amit-latnod-kell-

Ha érdekesnek tartjátok, osszátok meg, vagy töltsetek fel ti is selfiet a #selfiefarsang hashtaggel! 🙂

Reklámok

Végezetül íme egy kis inspiráció a szlogeníráshoz:

Híres külföldi szlogenek Híres külföldi szlogenek

  • Nike. Just Do It
  • NBA. I Love This Game
  • Coca-Cola. Always Coca-Cola
  • eBay. Yours Personal Trading Community
  • Nintendo 64. Get N or Get Out
  • Nokia. Connecting People
  • McDonalds. I’m lovin’ it
  • Hyundai. New think. New possibilities.
  • Subway. Eat fresh.
  • LG. Life’s Good
  • Apple. Think different.
  • Adidas. Impossible is Nothing
  • Volkswagen. Think Small
  • BMW. The ultimate driving machine
  • Ikea. Make yourself a home
  • Gut. Besser. Gösser.

Magyar retro szlogenekMagyar retró szlogenek

  • Skála Áruház. Bemegyek, kijövök, de milyen jól kijövök, ha bemegyek!
  • Fabulon. Fabulon a bőre őre, ezt használja nyakra-főre!
  • Tokaji. A borok királya, a királyok bora.
  • Ragyogó fogsor, üde száj: reggel este Ovenall!
  • MALÉV. Szállunk rendelkezésére
  • Útbaesik jövet-menet a Takarékszövetkezet.
  • Haladjon Ön is a korral, süssön Váncza sütőporral!
  • Tisza cipő. Minden időben Tisza cipőben
  • Corvin Áruház. Minden szinten szinte minden
  • Chemotox. Mi tudjuk, mitől döglik a légy
  • Hungária Biztosító. Gondoskodunk, tehát vagyunk
  • Minimat. Kis mosógép, nagy kényelem

Egyéb szlogenekBank/Biztosítás

  • OTP Bank. Megbízunk egymásban
  • MKB Bank. Személyesen önnek
  • Raiffeisen Bank. Ahol megbecsülnek
  • Erste. Egyre gondolunk
  • Generali. Számítunk szakértelmére
  • Aegon. Ma tegyünk a holnapért!

Étel/Ital

  • Magyar Bor. Szenvedéllyel töltve
  • Túró rudi. A pöttyös az igazi!
  • Milka. Merj gyengéd lenni
  • Ferrero Rocher. Bearanyozza a mindennapokat
  • Raffaello. Többet mond minden szónál…
  • Sport szelet. Ha kell egy kis energia
  • Kinder Pinguí. Kell ennyi kényeztetés
  • Kinder Maxi King. Készen állsz ennyi ízre?
  • Kinder bueno. Könnyű szívvel
  • Have a break, have a Kit Kat.
  • Algida. Élj szívből

Utazás

  • Makó. Nem csak hagyma!
  • Orfű. Színezd újra az életed!
  • MÁV. Tervezz velünk!
  • Volánbusz. Útra kellünk!
  • BKV. Önnek jár

Orvos/Gyógyszerész

  • Egis. Egészség. Élet. Minőség.
  • Béres. Az egészséges emberért
  • Richter Gedeon. Évszázados felelősséggel az egészségért
  • Algoflex. Hármat egy csapásra
  • Saridon. Lőttek a fejfájásnak
  • Tantum Verde. A nélkülözhetetlen
  • Coldrex. Maradjon briliáns formában!

Egyéb szlogenek

  • Jobline állásportál. Keresni jól is lehet
  • Profession.hu. Ha jó állás kell
  • Mortein. Irtózatos és gyors védelem
  • Multipont. Annyi minden vár…
  • TESCO. A legkisebb is számít
  • Auchan. Nálunk az árak a földön járnak
  • Metro. A Profi Vevők Partnere
  • Telenor. A felfedezés szabadsága
  • Austrotherm. …hogy ne futkosson házán a hideg!

Sajnos, amennyi hasznot hozhat egy jól eltalált szlogen, ugyanígy komoly üzleti károkat is okozhat, ha félresikerül. Ezért, amennyiben van rá mód, akkor jobb, ha szakemberre bízod a jelmondatod megalkotását.

Jó hír, hogy a renographic csapata már ebben is tud segíteni. A részletekért keress meg minket elérhetőségeinken!

HA TETSZETT A CIKKÜNK, OSZD MEG A BARÁTAIDDAL, ÉS LÁTOGASD MEG A LOGO2GO FACEBOOK-OLDALÁT IS!

Szlogenírás – 2. rész

Hogyan fogj hozzá?

szlogenírásTegyük fel, hogy már beindítottad a vállalkozásodat:
van cégneved, logód, és mérlegelve az előnyöket, úgy döntesz, hogy a Te üzleted számára is jó lenne egy saját, egyedi szlogen. Hogyan fogj neki? Természetesen megalkothatod egyedül is a szlogened, vagy kérheted tapasztaltabb szakemberek segítségét.

Előbbi esetben az alábbi 7 lépéssel kezdd!

  1. Szánj rá időt! Csak akkor fogj hozzá egyedül a céges jelmondatod megírásához, ha van elég időd, hiszen a következő lépések mindegyike alapos kidolgozást igényel.
  2. Ülj le, és gondold át, hogy mik azok a legfontosabb tényezők, amelyeket ki lehet emelni a vállalkozásoddal kapcsolatban: legfőbb termék/szolgáltatás; probléma, amire megoldást kínálsz; eredmény/érzés, amelyet a terméked/szolgáltatásod megvásárlásával elér a vevő; legfontosabb versenyelőny, azaz miért érdemes a vásárlóknak a Te termékedet választani a konkurens áruk helyett stb.
  3. Írj listát! De első körben ne kész jelmondatokat, és azok ezerféleképpen ragozott verzióját vesd papírra (laptopra stb.), hanem gondold végig, hogy melyek azok a szavak (főnevek, igék, érzések, hangulatok stb.), amelyek a legjobban összekapcsolhatók az üzleteddel. Írj le mindent, ami csak eszedbe jut, még azokat is, amelyeket már az első pillanatban kizársz, hiszen nem tudhatod, milyen ötletet hoz majd magával. E szólisták már segítenek komplett szókapcsolatokat, mondatokat összeállítani, és szűkíteni a kört.
  4. Terjeszd ki a listád! A felírt szavaidhoz, kifejezéseidhez keres szinonimákat, és bővítsd ki ezekkel is a listád!
  5. Kezdj el fogalmazni! A felírt szavakat felhasználva írd le szlogenötleteidet! Lehetőleg kerüld a szakzsargont, szleng szóhasználatot, a mondatok legyenek egyszerűek és közérthetőek.
  6. A kevesebb több! A jelmondatok általában néhány szóból állnak, a lényeg, hogy minél könnyebben meg lehessen őket jegyezni, és néhány másodperc alatt felkeltsék a figyelmet. Nem szükséges a cég- vagy márkanevet belefoglalni a szlogenedbe, hiszen a cél itt az, hogy a jelmondat utaljon és emlékeztessen a márkádra.

Kérd ki mások véleményét!

Bár a saját vállalkozásodat nyilvánvalóan Te ismered legjobban, mégis érdemes több nézőpontból megvizsgálni, hogy kinek (kollégák, vásárlók, ismerősök) mi jut eszébe a termékedről/szolgáltatásodról, hiszen a piac sem egynemű – ahány vásárló, annyi vélemény.

szlogen tesztelése+1 Teszteld!

Ha kiválasztottad a végső befutó szlogenverziódat, de még bizonytalan vagy, akkor tedd fel az alábbi kérdéseket, és válaszolj rájuk őszintén:

  • Az új szlogened eredeti?
  • Hihető?
  • Megkülönbözteti a terméked/szolgáltatásod a versenytársaktól?
  • A legfontosabb előnyt emeli ki?
  • Márkahű?
  • Megjegyezhető?
  • Egyedi, más által még nem használt?

Ha minden kérdésre igen a válaszod, akkor nagy valószínűséggel ütős szlogent alkottál. 🙂

Mielőtt bevezetnéd a kommunikációdba a vadonatúj céges jelmondatodat, próbáld ki egy szűkebb körben is. Ez a tesztközönség állhat a kollégáidból, a meglévő vásárlóidból, de a legjobb, ha az üzletedtől teljesen független, ismeretlen emberektől kérdezed meg, hogy mit közvetít számukra az üzeneted, milyen benyomást vált ki belőlük, és mindez egyezik-e a céljaiddal.

HA TETSZETT A CIKKÜNK, OSZD MEG A BARÁTAIDDAL, ÉS LÁTOGASD MEG A LOGO2GO FACEBOOK-OLDALÁT IS!

Rembrandt és a holland arany évszázad festészete – a Szépművészeti Múzeum utolsó, nagyszabású kiállítása

RembrandtÉppen egy héttel a Szépművészeti Múzeum bezárása előtt volt alkalmunk megnézni Rembrandt és köreinek alkotásait, amelyek az európai kultúra egyik virágkorát, a 17. századi holland művészet időszakát mutatják be. A tárlaton a kor legnagyobb mesterének, Rembrandt-nak 20 remekművét csodálhattuk meg – a többi, közel 100 festő körülbelül 170 alkotása mellett.

Az első meglepetés akkor ért bennünket, amikor a Ión és Pergamon Csarnok bejárata előtt kígyózó sort megpillantottuk – körülbelül fél órás araszolás után jutottunk be a kiállításra.

Rembrandt és a holland arany évszázad festészeteA tematika szerint a történelmi háttér bemutatása után a portréfestészet remekei következtek. Szinte minden festő képeit a részletgazdagság, az arcok térbeli ábrázolása jellemzi, már-már fényképszerű kidolgozottsággal. Megdöbbentő, hogy például az ékszereket és a csillogó díszítéseket mennyire élethűen tudták megfesteni.

A negyedik téma a bőség és a jólét, az ötödik pedig a vallás megjelenítése a vásznon. Ezután érkeztünk el a holland festőóriás, Rembrandt alkotásaihoz, melyek között megtalálható volt a legkorábbi, az 1623-ban készült Szemüvegárus című festménye, és az utolsónak tartott, valószínűleg 1669-ben készült Önarckép. Emellett még három önarcképe is a kiállított művek között szerepelt. Szembetűnő, hogy a kiállításon eddig látott alkotásokhoz képest Rembrandt képeinek mérete lényegesen kisebb, viszont annál részletgazdagabb volt. A kiállítás hatodik szekciójában a városi élet, míg az utolsó, hetedik részben a tájképek kaptak helyet.

A városi életet bemutató képekben gyönyörködve egy vicces jelenetnek is fültanúi lehettünk: Samuel Dirksz van Hoogstraten (a holland aranykor ismert képzőművésze, költészettel, építészettel is foglalkozott, Rembrandt növendékei közé tartozott) Irattartó fal című festménye előtt egy lelkes tárlatlátogató hölgy egyszer csak felkiáltott: „Ez olyan, mint egy festmény!” – És tényleg az! 🙂 A képet megnézhetitek a logo2go blog facebook-oldalán, ahol egy kérdést is találtok az alkotással kapcsolatban.

Rembrandt (1606-1669) kiemelkedő képességű festő volt. Szülei tudósnak szánták, de végül beleegyeztek, hogy az egyetem helyett festészetet tanuljon, amihez több kedvet érzett. 25 éves korára már elismert portréfestővé vált.

Amszterdamba költözött, és több száz arcképet festett megrendelésre. 28 éves korában feleségül vette Saskiát, egy híres műkereskedő unokahúgának lányát. 33 évesen nagy házat vásárolt, jelentős műgyűjteményt halmozott fel és műhelyében tehetséges tanítványokat foglalkoztatott. Sajnos a magánélete nem alakult jól, Saskiával közös három gyermekük nem sokkal születésük után meghaltak, és csak a negyedik gyermek, Titus élte meg a felnőttkort. Saskia nem sokkal Titus születése után elhunyt tüdőbajban.

Rembrandt 43 éves volt, amikor szobalányával, Hendrickje Stoffels-szel viszonyt kezdett, 5 évvel később pedig megszületett lányuk, Cornelia. Akkoriban jómódban élt, ritka műkincseket vásárolt, de hamarosan csődbe ment – házát és gyűjteményét elárverezték. Ezután sokkal szerényebben éltek, de művészi hírneve nem csökkent.

Hendrickje és Titus halála után lánya, Cornelia maradt egyetlen támasza, végül 1969-ben szegényen halt meg Amszterdamban.


Szépművészeti MúzeumA Szépművészeti Múzeum és a Rembrandt-kiállítás február 15-ig látogatható. Az épület teljes felújítása előreláthatólag 2017 végére fejeződik be, a zárva tartás ideje alatt a Múzeum kiemelt műtárgyaiból rendezett kiállítás a Magyar Nemzeti Galéria épületében tekinthető meg.
Aki tehát még szeretné megnézni ezt az igazán impozáns tárlatot, nagyon igyekezzen, mert már csak néhány napig van lehetősége rá!

HA TETSZETT A CIKKÜNK, OSZD MEG A BARÁTAIDDAL, ÉS LÁTOGASD MEG A LOGO2GO FACEBOOK-OLDALÁT IS!

Tudtad-e? (Bezár a Szépművészeti Múzeum)

Szépművészeti Múzeum…hogy 2015. február 15-én bezár a Szépművészeti Múzeum?

Az épület teljes felújítása előreláthatólag 2017 végére fejeződik be, a zárva tartás ideje alatt a Múzeum kiemelt műtárgyaiból rendezett kiállítás a Magyar Nemzeti Galéria épületében tekinthető meg.