Hogyan lesz a nyomtatott szórólap olyan színű, amilyennek a monitoron látjuk?

pantone szinek

A Pantone megoldása

Egy városi legenda szerint a Kodak filmek minőségét nagyban befolyásolta azok csomagolása, pontosabban a dobozok színe. Még a digitális technológia előtti időkben, amikor a fényképezőgépek hagyományos negatív filmmel működtek, ugyanazon Kodak termékek csomagolásánál előfordultak árnyalatbeli különbségek, attól függően, mely nyomdában készültek. A Kodak szakemberei megfigyelték, hogy ez kihatott a vásárlói döntésekre is, hiszen a vevők inkább az élénkebb, fényesebb sárga dobozban lévő filmet választották, mert a sötétebb árnyalatú csomagolásról arra asszociáltak, hogy már nem „friss” benne a film. A Kodak esete jó példa arra, mennyire nem mindegy, hogy egyeznek-e a legyártott termékek színei egymással, és az eredeti grafikai tervekkel.

A különféle színrendszerek, és katalógusok bevezetését megelőzően az egyes színárnyalatok nem voltak kategorizálva, így egy-egy grafikai termék, mint például a logók, a gyártó nyomdában alkalmazott technikától függően más és más tónusban kerültek kinyomtatásra. Még az országzászlók esetében is jellemzőek voltak az eltérő színárnyalatok.

Lawrence Herbert

Ezt a problémát ismerte fel Lawrence Herbert, a Pantone vállalat egyik alkalmazottja. Amikor 1962-ben ő lett a – korábban csak kozmetikai cégek számára színkártyákat gyártó – kisvállalkozás új tulajdonosa, azonnal profilt váltott, és 1963-ban kifejlesztette a PMS-t (Pantone Matching System), azaz a Pantone Illesztő Rendszert, amely lényegében nem más, mint egy sztenderdizált színskála.

A Pantone forradalmi megoldása új korszakot nyitott a grafikai tervezés és a nyomdai kivitelezés együttműködésében, hiszen segített a legpontosabb színegyezést megvalósítani a tervezés és gyártás között. A Pantone rendszere több festék speciális keverékén alapul, amellyel új színeket hoznak létre.

pantone szinek

Az eltelt évtizedek alatt a Pantone továbbfejlesztette a színrendszert olyan más iparágakra (digitális technológia, textilipar, műanyaggyártás, építészet és belsőépítészet, valamint a festékgyártás), ahol szintén kritikus a színek megfeleltetése. 2007-ben pedig egyesült az X-Rite-tal, amely innovatív megoldásaival piacvezető a színtudomány és -technológia terén. Az X-Rite jelenleg olyan iparágakat szolgál ki, mint a nyomtatás, a csomagolóipar, a fényképészet, a grafikai tervezés, a festészet, az autóipar, vagy épp a gyógyászat.

A vállalat elsőszámú termékei a különféle szempontok szerint összeállított Pantone színskálák, amelyek általában legyezőként összekapcsolt, keskeny kartonlapok formájában több ezer színnégyzetet és azok kódját tartalmazzák, illetve minden színminta mellett feltüntetik annak százalékos összetételét a négy nyomdai alapszín (CMYK) sorrendjében. Technikai nyelvre lefordítva: egy Pantone-szín egy adott színt jelöl a CMYK színtérben a világ bármely pontján, hiszen napjainkban több mint 65 országban alkalmazzák ezt a 19 alapszín keverésére épülő rendszert.

A színkatalógusok különböznek aszerint is, hogy milyen felületű (lakkozott, matt, vagy bevonat nélküli) papíron kerülnek nyomtatásra. A Pantone-rendszer segítségével olyan különleges színek is gyárthatók, mint a fémesen csillogó (metal), vagy éppen a fluoreszkáló árnyalatok.

Tipp: A Pantone ajánlása szerint a színskálákat évente szükséges cserélni, mert azok festéke folyamatosan sárgul, így fokozatosan veszítenek színazonosságukból.

Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal is, és kövesd a logo2go Facebook-oldalát, ahol további érdekességekkel várunk!

Reklámok

13+1 tény a színekről

szinek hatasaA színek, habár a valóságban nem is léteznek, mégis körülvesznek, velünk élnek, és tudat alatt befolyásolnak minket minden pillanatban, minden érzésünkben és döntésünkben.

Íme 13+1 tény a színekről, amit talán eddig nem tudtál:

  1. A világ össztársadalmát tekintve a legkedveltebb szín a kék.
  2. A világ összes országának zászlója közül 77% tartalmazza a piros, és 53%-a a kék szín valamely árnyalatát.
  3. A vásárlók 93%-a a vizuális megjelenés alapján választ.
  4. Az emberek 85%-a a termék színe alapján dönt a vásárlás mellett.
  5. Az emberek 80%-a véli úgy, hogy a színek erősítik egy márka felismerhetőségét.
  6. A fogyasztók mindössze 90 másodperc alatt kialakítanak egy véleményt az adott termékről, és ez 62-90%-ban a színek alapján történik.
  7. A vásárlók több mint fele sosem tér vissza egy áruházba, ha nem nyerte el a tetszését a bolt arculata.
  8. A színes reklámokat 42%-kal többen olvassák el, mint a fekete-fehéreket.
  9. Egy reklám esetében a színek 73%-kal tudják növelni a közérthetőséget, és 40%-kal az olvashatóságot.
  10. Az impulzív vásárlási kedvet fokozza a narancsvörös, a fekete és a királykék szín.
  11. A világ top 100 márkáját tekintve 33% használ kék, 29% piros, 28% fekete vagy szürke, és 13% citromsárga, illetve arany színt a logójában.
  12. A világ első 100 márkájának logója 95%-ban mindössze 1, illetve 2 színből áll.
  13. Ugyanezen logók 41%-ban kizárólag szöveges formát alkalmaznak, 9%-uk pedig nem tartalmazza a cég nevét.

pantone13+1. A 2014-es év Pantone színe a PANTONE 18-3224 Radiant Orchid (orchidealila), amely ösztönzőleg hat a kreativitásra, innovációra, és önbizalmat sugároz.

Ha tetszett az összeállításunk, vagy kérdésed, véleményed van, írd meg nekünk!

További érdekességeket találsz a logo2go Facebook-oldalán is!

World Press Photo 2014 – ahogy mi láttuk

word press photo

Még október 26-ig megtekinthető az idei sajtófotó kiállítás a Néprajzi Múzeumban, de mi az elsők között néztük meg. 🙂

Nagy hatású képek segítségével eleveníthetjük fel a világ elmúlt 1 évének politikai, társadalmi, kulturális és sporteseményeit. A természet kategóriában a számunkra legmegdöbbentőbb fotósorozatot Kacper Kowalski készítette „Toxic beauty”, azaz Mérgező szépség címmel, amely az ipar természetromboló hatását mutatja be. Első ránézésre csodálatosan színes képeket látunk felülnézetből fotózva, és csak alaposabb szemlélés után tudatosul bennünk, hogy a képeken a vegyi üzemek által okozott pusztítást dokumentálja az alkotó.

Kacper KowalskiKacper KowalskiKacper KowalskiKacper Kowalski

 

 

Összességében a sokkoló jelzővel illetnénk a képeket, sokakban rossz emlékeket idézhet elő a véres valóság újraélése a társadalmi, politikai események kapcsán, de mindenképpen érdemes megnéznie a kiállítást mindenkinek, aki a fotók világában otthon érzi magát.

Képek: http://www.worldpressphoto.org/awards/2014