Miért lesz más színű a logóm kinyomtatva? 4. rész

Miért lesz más színű a logóm kinyomtatva? 4. rész

4. Elvittem nyomdába az elkészült logót. Miért lett más a színe, amikor kinyomtatták, mint az otthoni nyomtatón?

Amint az előző bejegyzésben is írtuk, a nyomdában CMYK színkóddal dolgoznak (C: Cyan – türkizkék, M: Magenta – bíborvörös, Y: Yellow – sárga, K: blacK vagy Key – fekete). A CMYK színek telítettsége nem egyezik meg az RGB színek telítettségével, csak közelít hozzá. Mondhatjuk azt is, hogy az RGB a CMYK digitális színkódja. A CMYK alapszíneiből keverik ki, a nem „tiszta” színeket, mint például lila, barna, zöld, narancs, türkiz, színes szürke stb… Azért lesz más színe a logónak, mert a képernyőn RGB színeket látunk, kinyomtatva pedig CMYK színeket.

Napjaink digitális nyomdái viszonylag olcsón, gyorsan és rendkívül élénk színekkel képesek kinyomtatni a grafikai anyagokat, színhelyességük azonban nem feltétlenül pontos. Emellett az úgynevezett Pantone színeket sem tudják kezelni. A legtökéletesebb színhűség a Pantone-színek alkalmazásával érhető el. Blogunk egy korábbi bejegyzésében részletesen bemutattuk már a Pantone színrendszert, mely egy több ezer színből álló skálába foglalja a CMYK alapszínekből képzett színeket. Ebből a színpalettából választva ugyanazt a színt fogja használni a grafikus és a nyomda is. Sajnos ez az eljárás költségesebb, és csak ofszet nyomdagépeken elérhető.

A fenti okok mellett egyéb tényezők is befolyásolhatják a kinyomtatott anyag színhelyességét:

  • a nyomtatási eljárás (ofszet, rotációs, digitális)
  • a nyomdagép színterhelése
  • a papír típusa, vastagsága, felülete és színe
  • példányszám (általában van különbség az első és az ezredik nyomat között)
  • extra kötészeti eljárások (matt fólia, fényes fólia, UV-lakk stb.)

kep7

Ha tetszett a cikkünk, oszd meg ismerőseiddel, és látogass el a logo2go facebook oldalára is!

Reklámok

Tudtad-e? (Vörös szín)

Tudtad-e? Vörös szín

…hogy a vörös szín az élet, az erő szimbolikus színe, ami lelkesít, felpezsdít és melegít, de a harag színe is egyben?

Miért lesz más színű a logóm kinyomtatva? 3. rész

Miért lesz más színű a logóm kinyomtatva? 3. rész

3. Ha otthon nyomtatom ki a logómat, miért lesz más a színe, mint a képernyőn?

Cikksorozatunk első részében már megemlítettük, hogy a képernyők az RGB színkódokkal dolgoznak. Az otthoni nyomtatók viszont CMYK (C: Cyan – türkizkék, M: Magenta – bíborvörös, Y: Yellow – sárga, K: blacK vagy Key – fekete), azaz nyomdai színkódolás szerint működnek. Mivel két különböző kódolásról van szó, ez már eleve eltérést okoz a virtuális és a nyomtatott megjelenés között.

Emellett a nyomtatott anyag színhűsége egyéb tényezőktől is függ:

  • a nyomtató minőségétől (felbontásától), márkájától
  • a nyomtató típusától (tintasugaras vagy lézernyomtató)
  • a papír típusától, vastagságától, felületétől és színétől
  • a pontos nyomtatóbeállítástól
  • a festékpatronok telítettségétől, minőségétől

RGB és CMYK színek

Ha tetszett a cikkünk, oszd meg ismerőseiddel, és látogass el a logo2go facebook oldalára is!

SEED 25. születésnap

SEED 25. születésnap25 év a kisvállalkozók szolgálatában

Februárban ünnepelte fennállásának negyed évszázados jubileumát a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány

2015 február 25-én ünnepelték a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány alapításának 25. évfordulóját. A zártkörű születésnapi rendezvényre a Nemzetgazdasági Minisztérium Pénztártermében került sor, amely méltó helyszínéül szolgált a negyedszázados szervezet tevékenységének bemutatására, sikereinek felidézésére.

A hivatalos születésnapi rendezvényt az ünnepség házigazdája, dr. Soltész Anikó, a kuratórium elnöke nyitotta meg. Köszöntő beszédet mondott Glattfelder Béla, gazdaságszabályozásért felelős államtitkár, majd Lakatosné Lukács Zsuzsanna, mint a WES (European Network to Promote Women’s Entrepreneurship) magyarországi követe személyes hangvételű összefoglalója következett. A legnagyobb érdeklődés azonban Balázs Tibornak, a SEED ügyvezető igazgatójának látványos prezentációval illusztrált előadását kísérte, aki az alapítvány kiemelkedő munkáját, az 1990-től napjainkig tartó negyed évszázadban elért eredményeiket mutatta be. Mint minden születésnapon, itt is tortával köszöntötték az ünnepeltet, a hivatalos rendezvényt állófogadás zárta.

Nem szokványos azonban, hogy egy születésnapon a vendégeket ajándékozzák meg: minden résztvevő egy kis öntözőkannát, benne pedig elültetendő magokat kapott – egy kis kertészkedési tanácsadással. Mi már elültettük a magokat – 25 év múlva megnézzük, hová fejlődtünk! 🙂

A születésnapi rendezvény este a Helloanyuban folytatódott egy kötetlen, beszélgetős parti keretében.

Büszkék vagyunk rá, hogy részesei lehettünk a SEED Alapítvány rendezvényének, és hogy az általunk tervezett grafikákat (az alapítvány új arculatát, a jeles esemény meghívóját, plakátját, roll-upját, az új, reszponzív weboldalt) széles körben megismerhették/megismerhetik az érdeklődők.

Boldog születésnapot, SEED! 🙂

HA TETSZETT A CIKKÜNK, OSZD MEG A BARÁTAIDDAL, ÉS LÁTOGASD MEG A LOGO2GO FACEBOOK-OLDALÁT IS!

A 25 éves SEED-nek is Új Arcot adtunk! :-)

SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány

A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány idén lett 25 éves!

A jeles évforduló alkalomból a teljes arculatváltás mellett döntöttek, és nagy megtiszteltetés számunkra, hogy az új dizájn megtervezésére a renographic csapatát kérték fel.

A SEED Alapítvány küldetése a fenntartható gazdaság és az esélyegyenlőség előmozdítása az etikus, tudatos és hatékony vállalkozói magatartás népszerűsítésén és fejlesztésén keresztül – mely az új logóban és az összes elkészült arculati elemben megjelenik.
A 25 évvel ezelőtti logóban egy kis csíra szimbolizálta a kezdeteket. A következő logóban már megjelent a levélminta, ami a növekedésre utal. 2015-re pedig egy egész fa fejlődött ki az 1990-ben elültetett magokból. Az új logó és az egész arculat a természetesség jegyeit hordozza, a zöld és a földszínek használata, a méhsejtek és a fa, illetve levélminta
visszatérő motívumok. Felfrissítettük többek között a SEED tematikus programjainak logóit, elkészült az új, reszponzív weboldaluk, és a 25. születésnapi rendezvényükre is megtervezhettük az esemény elektronikus és nyomtatott meghívóját, plakátját, roll-upját, facebook-felületét.

A SEED Alapítvány két legfőbb célja a magyarországi vállalkozói kultúra fejlesztése, a vállalkozók szakmai ismereteinek bővítése, a kisvállalkozások versenyképességének növelése, illetve a hátrányos helyzetű és kisebbségi csoportok gazdasági szerepvállalásának segítése.

A renographic csapatának is szívügye a kezdő vállalkozók támogatása, azok arculatának megtervezése a logótól a weboldalig, a névjegytől a katalógusig. Ha kezdő vállalkozó vagy, és szeretnél profi segítséget az induláshoz, keress bennünket bizalommal!